Soul Food

Februárban Black-history month volt. A kifejezés az afro-amerikai történelemre utal. Egész februárban Chicago-szerte zajlottak rendezvények, színházak blues, jazz előadások. A programokból a könyvtárak is kivették részüket. Speciálisan fekete témájú olvasóköröket szerveztek, énekeseket hívtak meg. Egyik szombat délután afro-ameriaki konyhaművészeti bemutatót is szerveztek.
Itt tudtam meg, hogy az afrikai feketék főleg zöldséggel táplálkoztak, a folyó vagy tengerparton élők néha halat is fogtak maguknak. Érdekes módon nem annyit, mint más parti népek. Főleg gyűjtögettek. A földművelő kultúrák nem alakultak ki.
A rabszolga hajókon aztán kénytelenek voltak húst is enni. Olyan borzalmakat, mint a disznófej, farok vagy orr. A kontinensen sem volt jobb a dolguk. A fehérek –brr-káposztát löktek a húsba!!
Míg a sztori folytatódott, addig elkészült a barbecue szósz. Hozzávalók: feketekávé, hagyma, paradicsom. Az utóbbiakat összevágni, kávét rálöttyenteni, és főzni a rezsón vagy fél órát.
Az egyik látogató megjegyezte, hogy a meghívón az áll, hogy „SOUL FOOD FEAST”. A Soulról annyit tud, hogy lélek, és zene is van ilyesmi, de hogy jön ez az ennivalóhoz. A válasz a következő: „Soul étel azt, amit lélekkel főzöl, és azt teszel bele, amit a frigóban találsz. Nincs recept, csak te és a nyersanyag.” Kábé így főzök én is…
A társalgási szekcióban kikívánkozott belőlem, hogy az említett disznóságokból nálunk kocsonyát főznek. Sokan szeretik. A káposztás hús Magyarországon „székelykáposzta” néven ismert, és nagyon népszerű
Fura volt védeni olyan ételeket, amelyekkel anno körbekergettek az asztal körül, de meglett az eredménye. A szakács azt mondta, hogy mindegy ki milyen ételt eszik, milyen a bőrszíne (én voltam egyedül fehér), remek, hogy erről egy nyilvános könyvtárban beszélgetni tudunk.