2008. március 14., péntek

Nyilvános és tudományos: RUSH University Central Library (RUSH UCL)

Ideiglenes állomáshelyem a RUSH University egyetemi negyed kollégumában van, ahonnan gyalog átsétálhatok a RUSH UCL orvostudományi részlegébe. Ezt fontos megjegyeznem, mert a legközelebbi posta 30 perc kocsival, és a heti bevásárlás egy túlélőkaland.
A könyvtár a kutatóintézet ötödik-hatodik emeletét foglalja el. Itt nincs piros sárga zöld jelzés, helyette „Quiet area” jelzi, az elmélyedésre alkalmas helyet. A főfolyosón tárlók sorakoznak orvostudományi kiadványokkal. Ezeket rendszeresen cserélik. Az utánpótlás a „Régi Könyvek Tárából érkezik.
Az intézmény küldetése, hogy friss, megbízható irodalmi forrásokkal szolgáljon az orvostanhallgatók, kutatók és klinikusok számára. Ugyanakkor hiába állnak rendelkezésre a leginformatívabb, a legsokoldalúbban használható adatbázisok, ha nincs, aki használni tudja őket. Éppen ezért már az alapképzés keretében tartanak „Library Survival Skills” (Könyvtári túlélő készségek) kurzust. Ezenkívül, előzetes bejelentkezés alapján egyénileg, bárkinek bemutatót tartanak.
Bár a könyvtár nyilvános, kevés laikust láttam. Ők inkább az Anti-drog weboldalakat látogatták.
A könyvtár kávézójában a következő feliratra lettem figyelmes: „Az üzlethelyiség a fölött a csendes szobák találhatók. Kérjük, legyenek tekintettel azokra, akik ott tanulnak, regenerálódnak.”
Regenerálódni a könyvtárban? Ezt látnom kell: az asztaloknál diákok, kutatók kuporognak anatómiakönyvek, kutatási feljegyzések fölött. Egyiküknek elege lett a tanulásból, ledőlt a kanapéra (kanapé az olvasóterembe!! Méghozzá 5!!), magára húzza a British Medical Journal legfrissebb számát, és alszik egy jót. A kanapéról egyenesen a belvárosra látni. A Sears Tower éppen szemben van.

„Read Together, Grow Together”

Az „Olvassatok együtt, nőjetek együtt” fordítás ugyan szó szerint van, de ez még szerintem is suta. Maradok az „Olvas a család” –nál.
Az együtt olvasó család nem lehet egyetlen projekt, vagy mozgalom, de valahogy el kell kezdeni. –kommentálta (NÉV), de kell egy rendezvénysorozat, mint például az „Olvasó családok éjszakája”, ahol népszerűsítik az olvasást, mint közösségformáló, érzelmileg gazdag programot. Az angol és spanyol nyelvű szórólap gyakorlati tanácsokkal látja el a szülőket, milyen módszerekkel szerettessék meg gyermekeikkel a könyvet.
Nem tudom, magyar szülőknek is újat mondanak-e a következő tippek: „Éppen hasra forduló gyerekeknek vastag lapú könyvet adj!”, vagy „Mondj mondókákat”, „Énekelj” „Utánozd az állatok hangját!”.
Az viszont tetszik, hogy legyen egy könyvtári nap, amikor a gyereket kézen fogják és elviszik a könyvtárba. Mindenkinek külön legyen olvasójegye, mindenki maga választhat olvasmányt.
Ha a társadalom alapegysége a család, és a családi információs központ a könyvtár, akkor valahogy tényleg eljutunk arra a következtetése, hogy „A könyvtár az információs társadalom alapja”.

Felolvasó-színház

Néhány amerikai film már feldolgozta azt a témát, hogy egy szedett-vedett gyerekseregből kórust vagy színházi társulatot szervezett a lelkes főszereplő.
Ennek valóságalapjáról akkor győződtem meg, amikor láttam a Felolvasó Színház előadásának a plakátját: rajta baseball sapkás, baggy (fenékatérdnél)nadrágos fiúk, köldök piercinges lányok kéziratot tartva állnak a mikrofon előtt.
A meghívó Shakespeare: Rómeó és Júlia előadásra szólt, amelyet a CPL Veterán termében tartottak.
A rendező a CPL ifjúsági könyvtárosa, Sally, aki évek óta tartja össze a társulatot. Nem állandó a csapat, a tagok viszonylag gyakran cserélődnek, ezért sem tudtak klasszikus színházi előadást tervezni.
A repertoárt a kötelező olvasmányok töltik ki, nem véletlenül. A cél, hogy a középiskolás közönség érezze, mekkora „buli” klasszikusokat olvasni.

Olvasni soha nem késő

Még a Február elején önkénteseket toborzott a könyvtár: Bárki, akinek heti egy-két óra szabadideje van, részt vehet a helyi hátrányos helyzetű lakosok olvasás, és matematikatanításában.
Ma fölsétáltam a felső emeleti piros termekbe, ahol még a ceruzasercegés is hallatszik, láttam, hogy a helyiség oldalán üvegablakos, zajszűrős szobák mindegyike foglalt. Olvasás, és matematikaoktatás folyt.
A tanárok legtöbbje frissnyugdíjas. Gyanítom, nem kell nekik két másodállás ahhoz, hogy a rezsit kifizessék. Láthatóan fittek ahhoz, hogy áldozzanak a köznek a rájuk zúdult szabadidőből. (Egy amerikai alkalmazott átlagosan 10-12 órát dolgozik naponta. Hétvégi program a kuponvadászat és a nagybevásárlás. Évi 15 nap szabadságból nem jutnak messzire. Európai utakat is nyugdíjasoknak szerveznek.)
A tanulók többsége fekete fiatal, akik kihullottak az iskolai rendszerből, aztán rájöttek arra, hogy tanulatlanul nincs sok esélyük a normális életre. Senki nem hajtotta őket, hogy a könyvtárba jöjjenek. Maguktól tették.
Az egyik kollégától megtudtam, hogy az első alkalommal a helyi „Metro” újságban hirdettek. A következő turnus híre pedig magától terjedt.
A könyvtár a helyiséget biztosította, a többi a helybélieken múlt.

Soul Food

Februárban Black-history month volt. A kifejezés az afro-amerikai történelemre utal. Egész februárban Chicago-szerte zajlottak rendezvények, színházak blues, jazz előadások. A programokból a könyvtárak is kivették részüket. Speciálisan fekete témájú olvasóköröket szerveztek, énekeseket hívtak meg. Egyik szombat délután afro-ameriaki konyhaművészeti bemutatót is szerveztek.
Itt tudtam meg, hogy az afrikai feketék főleg zöldséggel táplálkoztak, a folyó vagy tengerparton élők néha halat is fogtak maguknak. Érdekes módon nem annyit, mint más parti népek. Főleg gyűjtögettek. A földművelő kultúrák nem alakultak ki.
A rabszolga hajókon aztán kénytelenek voltak húst is enni. Olyan borzalmakat, mint a disznófej, farok vagy orr. A kontinensen sem volt jobb a dolguk. A fehérek –brr-káposztát löktek a húsba!!
Míg a sztori folytatódott, addig elkészült a barbecue szósz. Hozzávalók: feketekávé, hagyma, paradicsom. Az utóbbiakat összevágni, kávét rálöttyenteni, és főzni a rezsón vagy fél órát.
Az egyik látogató megjegyezte, hogy a meghívón az áll, hogy „SOUL FOOD FEAST”. A Soulról annyit tud, hogy lélek, és zene is van ilyesmi, de hogy jön ez az ennivalóhoz. A válasz a következő: „Soul étel azt, amit lélekkel főzöl, és azt teszel bele, amit a frigóban találsz. Nincs recept, csak te és a nyersanyag.” Kábé így főzök én is…
A társalgási szekcióban kikívánkozott belőlem, hogy az említett disznóságokból nálunk kocsonyát főznek. Sokan szeretik. A káposztás hús Magyarországon „székelykáposzta” néven ismert, és nagyon népszerű
Fura volt védeni olyan ételeket, amelyekkel anno körbekergettek az asztal körül, de meglett az eredménye. A szakács azt mondta, hogy mindegy ki milyen ételt eszik, milyen a bőrszíne (én voltam egyedül fehér), remek, hogy erről egy nyilvános könyvtárban beszélgetni tudunk.

Mama-baba „olvasókör”

Lucy olyan foglalkozást is tart, ahol a meseolvasás során a szülőket is oktatja, mire figyeljenek otthon, amikor a gyerek kezébe könyvet adnak, hogyan próbálják motiválni a kicsiket. Vadkeleti füleimnek elég keményen hangzik. Ebben a korban maximum kedvet csinálok, de nem motiválok. Persze, itt máshogy nevelik a kicsiket. Majomsétáltató kantárt adnak rájuk, hogy ne csatangoljanak messzire. Nesze neked, személyi szabadság….De térjünk vissza a könyvtárra.
A Chicago Public Library fiókkönyvtáraiban 2007 januárjától tartanak mese –délelőttöket. Ez nemcsak a kicsik, hanem a kismamák, vagy néhány kalandosabb kispapa számára is kikapcsolódás. Ahogy az egyik nagy fekete mama megjegyezte: „Inkább könyvvel dobálózzon a gyerek!” Igaza van. Ki tudja, néhány év múlva hátha el is olvas egy-két oldalt belőle.

Tematikus „Story Time”

Hurrá!!! Idejében érkeztünk. Lucy, a gyerek -könyvtáros mindenkinek adott egy felragasztható névkártyát. Ma éppen teáskanna alakú volt, de az üvegfalon láttam fehér tehenes, piros lovas, rózsaszín elefántos változatot is az előző napokról.
Ennyi totyogós! Egyik jobbra, a másik balra esik, de ahogy Lucy elkezdi a mondókáját, mindegyik föltápászkodik, és fújja (már amennyire tudja egy másféléves)
„ I love you in the morning,
I love you int he moon,
I love you in the evening
And underneath the moon….” A Valentin nap ünneplését nem lehet elég korán elkezdeni.
Ezután szebbnél szebb könyvek kerülnek elő, gigant kiadásban, hogy a hátsó sorban ülő gyerekek is jól lássanak. Ötletes együttműködés kiadók és könyvtárak között. Kedvencem a „My Monster Mama Loves Me So”. Szemléltető eszközként egy plüsstojást adnak körbe: ha a kezünkre húzzuk, kibújik belőle a kis tyrex.
Levezetésképpen „Szem-száj-orr-fül lokalizációs” mondókát tanulnak a gyerekek.
Barbara félénk a gyerekek között, inkább anyja ölébe bújik, de otthon első útja a könyvekhez vezet. Szisztematikusan végiglapozza, és „barba” nyelven felolvasást tart.

Az aprónép könyvtára

A Chicago Public Library Oak Park fiókjának parkolója mindig tele. Gyanítom, nem csupán azért, mert az első két óra ingyenes. Első alkalommal legalább 20 percig köröztünk, mire fölszabadult egy hely. El is késtünk a „Story Time”-ról. Az üvegablakon túl másfél-hároméves „nagylányok és nagyfiúk csoportja” (Ők az ún. Toddler korosztály, magába foglalva a „Terrible Two” időszakot) és egy hadonászó, jól megtermett könyvtáros néni múlatták az időt.
A kint rekedtek sem keseregtek. Volt mesevár, ahova becipelhették a legkedvencebb könyveiket. A mini olvasófotelbe még a kistermetű kísérők is belefértek. A „Toddler” könyveket állítólag cím szerint csoportosították, de a kicsik tettek róla, hogy ez ne derüljön ki. A könyvterem slágere a számítógépes sor, „foggyáros” felhasználók nyálzuhatagával tesztelve. A kevésbé gépfüggők a falba épített akvárium előtt tolongtak.
Az egész olyan, mint egy zsibongó játszótér, a „zöld terület” közepén. A zöld terület a társalgó szintet jelöli. A suttogó „sárga” termek a második emeleten vannak. Csöndes „piros” helyiségeket a legfelső emeleten alakították ki.
Kép nem készült. A könyvtáros kolléga felvilágosított, hogy sértem a személyiségi jogokat, ha bárkiről, a beleegyezése nélkül – akár hátulról is – fotózzak.

Mitől „public” a könyvtár Chicagoban?

A Chicago Public Library (CPL) fiókkönyvtáraiban és a RUSH Medical University Központi Könyvtárában (RUSH UCL) tett látogatások során ennek igyekeztem utánajárni.

2007. december 11., kedd

KÉÉpregééény

Képregény

"vizuális tömegmédiumok világa": Jól indul. ..Egyébként, a képregény történetéről olvashatunk az ismertetett könyvben, melynek eredeti címe: Understanding Comics. The Invisible Art, (illusztrációért ide katt)szerzője pedig Scott McLoud. A könyvet már 1993-ban kiadták, egyszerű google keresés után kismillió találatom lett. - valamit nagyon elszúr(hat)tam. Az amazondotkomon viszont megtaláltam a folytatását is: "A többi vásárló bezzeg ezt is megvette" alatt: (Reinventing Comics: How Imagination and Technology Are Revolutionizing an Art Form) Ha nem fordítottam félre a "Making Comic" -hoz is köze van...Képregény és "szőkekékszeműtiniherceg" rajongók figyelem: csak ennyit mondok "ZOT"....

2007. december 3., hétfő

A hetérák tudománya

Zsigmond Andrea, az írás szerzője nem titkolja, hogy kritikája egyben misszió a kincset érő olvasószerkesztők visszatéréséért, akik kigyomlálnak minden fölös névelőt és egyéb nyelvi kelevényt.

Párhuzamos monológ

Origam i

Járvány tört ki a hajón. A jósnő a karanténba szorult.
A komornyik minden egyes reggelen föltette a teavizet, és legalább 300 dolgot végrehajtott, hogy úrnője megelégedjen vele.
Fiatal lány
Fiatal tanár
Négy élet. Négy párhuzamos monológ.

Hamlet muzulmán nagybátyja

Basara: Hamlet remake

Hamlet nagybátyja áttért a muzulmán hitre, és bátyja halála után feleségül vette sógornőjét. A nászdélelőtt után a királyné már nem siratta előző férjét, de az újdonsült király lehűtötte, mondván: ha neki is államigazgatással kell bajlódnia, nem ígér semmi jót a szerelem csataterén.

Lehet, hogy Rimék Hamletből promóciós ügynököt kellene faragni, hogy a középiskolásokkal is megszerettesse a dán királyfit? Még egy érettségi téma is kigurulhat belőle.

2007. november 14., szerda

5. szám

NAPÚT 2007. július – IX. évfolyam 5. szám
Drámatájak

Onnan nézek szerteszét 4.

Lászlóffy Aladár rovata

Előtér

Radnóti Zsuzsa • Évadkörkép

Baráthy György • Origami

Jakab Lilla • A babám az ágyamban fekszik és mosolyog • Sumi-e

Lena K • A behódoltak imája

Rónai-Balázs Zoltán • Reggeli kutyák • A nagyon piros busz

Rusz Sándor • Emberré válni

Patik László • Színpadmunkások

Gajdos Csaba • Mindentelen Mindenek

Ayhan Ey Gökhán • Halálvers • Változatok Kafkára • Teaszöveg

Füzesi Magda • Vihar után • Alulnézetből

Falusi Márton • Halottaink élőinek

Szilágyi Ákos • Párkák Háza

Tárlat

El Kazovszkij munkái

Rubin Szilárd • Jégkockafényű díszletek

Hangírás

Hosszútávfutás (Két felvonásban Görgey Gáborral)

Szóvár

Minya Károly • A Parti-csapda és a Háy-dráma-szöveg

Hetedhét

Jean Baudrillard • A nihilizmusról (Romhányi Török Gábor fordítása)

Álvaro Cunqueiro • A mór tükre (Keszthelyi Nóra fordítása)

Svetislav Basara • Hamlet, remake (B. Pap Endre fordítása)

Erdődi Gábor • Vénusz • Primavéra • Az érzések zavarának időtlensége • Testamentum

Szabó Csilla Judit • Havas reggelek ÖRVÉNYlenek…

Ablak

Téka

Bodor Béla • Veszteség-e A’ fej-veszteség? (Kármán József „dramatizáltt történet”-töredéke)

Deres Péter • Aktus és infarktus (Mihai Măniuţiu • Aktus és utánzás)

Zsigmond Andrea • Szárnyfelvarrás (Hatházi András • A hetérák tudománya)

Király Nina • Lejegyzéstől az elemzésig (A kortárs dráma irányvétele)

Marion Wagner • Theater an der Ruhr (A nap-világ-színház-világ-napra)

Könyvleletek

Vincze Ferenc • Képregényes elmélet (Scott McCloud • A képregény felfedezése)

Berek

Dr. Vancsura Rudolf • Az erdő és az ember

Pénzes sarok

Szlanka András • Vígszínházi részvény

Káva Téka – Napút-füzetek 15.

Pesti Kornél egy napja

(Kosztolányi alakmása tizenkét mai változatban)

2007. október 29., hétfő

4. szám

Napút 2007. május-június- IX. évfolyam 4. szám Partium

Napút 2007. május–június – IX. évfolyam 4. szám Partium

Onnan nézek szerteszét : Lászlóffy Aladár rovata

Nagy Krisztina: Részekből egész régió (Tanulmányrészlet)

Hollósi Hajnalka: Kisebbségi oktatáspolitika (Részletek)

Sz. Horváth István: Lábjegyzetek a román hisztériához - A bibói hisztériafogalomról

Tornyi Zsuzsa Zsófia: Határon túli doktoranduszlányok

Dukrét Géza: Ereklyeőrzők települése

Dr. Fleisz János: „A sajtó tekintélyére igenis szükség van”
A nagyváradi sajtó jellegzetességei a két világháború között (1919–1940)



Vincze Ferenc: Ady hű titoknoka

Vincze Géza: A Kalota partján -VIII. Az érmindszenti Ady-kúrián

Balázs Kovács Sándor–Gutai István :Bánátból bánatba -Szilánkok egy Végvár-krónikából


Ilnicki Beáta: Német telepesfalvak Kárpátalján


Pomogáts Béla: Várad költőfilozófusa - Jegyzetek Horváth Imréről

ABLAK . KÖNYVLELETEK


Vincze Ferenc: Nekrológ egy városért

ABLAK

Szászi Zoltán: Összekötő tizenegyek
Néhány szó az 1111 Csallóköz – Partium szépirodalmi antológiáról

KIKÖTŐ

Szakolczay Lajos: Karakterek körtánca -A Csíkszentmihályi család kiállítása a Hegyvidék Galériában

Szakolczay Lajos: Időtlenné váló szépségkeresés - Kocsis Miklós kiállítása a Visual Grand Hotel Szoborgalériában

(Megjegyzés: A fenti két írás egy URL címen szerepel, egymás alatt)

Csűry István: Laudáció a Partiumi Magyar Művelődési Céh tiszteletére

Felhős Szabolcs: A Partium tizenöt éve

Szűcs László: A Várad öt éve

VÁRAD Ez a lap!!!

Dr. Koncz Gábor: Régiók találkozása - A Magyar Kultúra Alapítvány komplex programja


PÉNZES SAROK

Nagyváradi pénzintézetek Az OTP Bank Pénzügytörténeti Gyűjteményéből (Budapest, V. kerület, Vigyázó Ferenc u. 6. Telefon: 473-5617)

2007. október 18., csütörtök

Színházi évadértékelés Radnóti Zsuzsától

Kommentár: Ha valaki véletlenül hibernálódott egy évre, Radnóti Zsuzsa segítségével könnyen bepótolhatja a lemaradást. Mármint a színházi évaddal kapcsolatos lemaradást.

Használati utasítás azoknak, akik hozzám hasonló szinten tartanak a linkelésben, meg a kattintásban [klikkelésben, click-elésben].

1) Aki a teljes cikket szeretné olvasni, kattintson a legelső kattintható helyre (a kattinthatóságot az eltérő szín jelzi.)

2) Aki az írásban szereplő szerzőkre, művekre kíváncsi, az klikkeljen a többire.

3) Aki a cikkre, szerző(kre), mű(vekre) egyaránt kíváncsi, értelemszerűen ide és oda is clickelhet.

Radnóti Zsuzsa Évadkörkép

Radnóti Zsuzsa áttekinti a 2006/2007-es színházi évad főbb bemutatóit.
a 2006/2007-es évad legjelentősebb teljesítménye véleménye szerint Spiró György Prah című darabjának bemutatója volt Radnóti Színházban. (kritika róla: Koltai Tamás, ÉS)Valló Péter rendezésében, Börcsök Enikő és Schneider Zoltán játékával. Szintén Radnóti Zsuzsa véleménye, hogy Spiró provokatív, indulatokkal teli, sötéten szélsőséges szatirikus alkotó, mint volt a maga korában Gogol, Bernard Shaw, Remenyik Zsigmond vagy az osztrák Thomas Bernhard.

Az elmúlt szezonban még három örömteli, kiemelkedő siker fűződik három kortárs szerző nevéhez. Mindnyájan kölcsönmeséből, „kölcsönsagá”-ból írták önálló érvényű darabjaikat.
Tasnádi István Finitója Nyikolaj Erdmann Az öngyilkosának átirata. A darabot Mácsay Pál rendezte az Örkény Színházban.

Hamvai Kornél,(interjú róla: Hamvai Kornél , ÉS) egy kortárs angol szerző, Michael Frayn Balmorálját magyarította. A szerzőtnek többek között a Körvadászat, a Hóhérok hava és a Szigliget című darabjai ismertek.

Parti Nagy Lajos (Závada Pál írása róla Parti Nagy Lajos , ÉS) pedig Moličre (másik link Moliere) komédiáját, a Tartuffe-öt fordította át saját, mai történetté, miközben pontosan megtartotta az alapmű cselekményét és figuráit; ez utóbbi előadás a Nemzeti Színház Stúdiószínpadán Alföldi Róbert rendezésében vált sikerré.

Vidéken megtartott ősbemutatók: a Tatabányai Jászai Mari Színházban rendezte Kárpáti Péter azt darabot, melynek címe a Rejtő Jenőről szóló "Öldöklő tejcsarnok" :avagy Piszkos Fred nem lép közbe, sajnos.

A Veszprémi Petőfi Színház nagyszínpadán Egressy Zoltánnak egyik darabját, a"Balesetet" mutatták be. A Latinovits Zoltán Játékszínben volt látható Garaczi László különleges, bonyolult utalásrendszerű, izgalmas szövedékű mai életképsorozata, Gula Péter, a fiatal színész-rendező bátor előadásában.

Kiss Csaba saját maga rendezte történelmi játékát, a Kun Lászlót a Debreceni Csokonai Színházban.

Radnóti Zsuzsa nemcsak az aktuálisan bemutatott darabokra, hanem két drámakötetre is felhívja az olvasók figyelmét. Az egyik Bereményi Géza Az arany ára, melyben korábbi művein (Kutyák, Légköbméter, Halmi) kívül újabbak is szerepelnek: Az arany ára [a saját maga írta és rendezte filmből, az Eldorádóból készült színpadi változat], Shakespeare királynője [történelmi játék], Laura [musical] és a legújabb, Az ajtó [Szabó Magda regényének adaptációja].

A másik kötet Esterházy Péter: Rubens és a nemeuklideszi asszonyok (Magvető Kiadó).

2007. október 16., kedd

Hubay Miklós írása Váradról

Várad Időutazás, Lászlótól

"Nem a XIX. század volt hosszú, hanem a XX. rövid. Mindent elpuskázott a gyógyíthatatlan világháborúzhatnékjával, amelyet Henry Miller az emberiség onanizálásának nevezett. " írja Hubay Miklós. Ez persze nemcsak Váradra vonatkozik....

Bodor Béla: Veszteség-e A’ Fej-veszteség? Kármán József „dramatizáltt történet”-töredéke

Fejveszteség Kármán József 26 évet élt, de volt ideje megírni az első magyar regényt: Fannit . Van, persze, aki 40 éves kora előtt el sem jut az íróasztalig, és utána ontja a sorokat. Akárhány év is jut(ott), szerencse, hogy olvashatjuk.

Jean Baudrillard a nihilista

http://www.napkut.hu/naput_2007/2007_05/077.htm Nem én szerintem( szóval, nem én állítom, hogy) nihilista, Jean Baudrialld írja magáról, de megnyugtat, hogy nem olyan sötét, és nihilista, mint amilyenre az ember fia-lánya gondolhat első pillanatra.

Szabad Háynak csúnyán írni?

http://www.napkut.hu/naput_2007/2007_05/071.htm Minya Károly, a cikk írója nem voksol semerre, viszont rengeteg embertől rengeteget idéz, én pedig megtanulom/tam, hogy van funkcionális, és szociális trágárság. További részletekért - KATT az úerelre.

Görgey Gáborral készült interjú

http://www.napkut.hu/naput_2007/2007_05/067.htm Hosszútávfutás
Görgey Gábor
Miért hasonlítja magát hosszútávfutóhoz? Miért hívja a versírást kamarazenélésnek? Miért gondolkodik dialógusokban?

El Kazovszkij: A punk-rock rajongó metafizikus festőnő

http://www.napkut.hu/naput_2007/2007_05/065.htmTárlat-El Kazovszkij Ez a tárlat El Kazovszkij munkásságát mutatja be. A punk rockot kedvelő, lengyel nevű festőnő kedvence a román kori művészet, de az is hírlik róla, hogy festményei metafizikus nyugalmat árasztanak.

2007. október 4., csütörtök

Lászlóffy Aladár rovatáról: Onnan nézek szerteszét

Nem tudom, pipázik-e a szerző, de el tudom képzelni, amint pöfékelve elmélkedik, melynek eredményét olvashatjuk mi is.

Onnan nézek szerteszét

2007. szeptember 8., szombat

3. szám

NAPÚT 2007. április – IX. évfolyam 3. szám
LEVELEK-FAKTUMOK


Tartalomjegyzék

ONNAN NÉZEK SZERTESZÉT
Lászlóffy Aladár rovata

ÉVGYŰRŰK
Báger Gusztáv: Család, nemzet(ség)


Kántor Zsolt: Trafó, Thalassa: kávék – Báger Gusztávnak

LEVELEK - FAKTUMOK

Mit ér az ember?: Orbán Ottó hagyatékából/ Válogatta: Lator László

A szép és a jó fia: Bella István hagyatékából/ Összeállította: Zsille Gábor

Tömjén helyett szurkot: Részlet Tamási Áron 1956-os kiadatlan erdélyi (farkaslaki) naplójából /Bán Péter közlése

Otthonról írták: Szőnyi István és Bartóky Melinda leveleiSzőnyi Zsuzsához és Triznya Mátyáshoz (1949–1960) /Köpöczi Rózsa összeállítása

„mennyi újat tudsz közössorsunkról”
Csorba Győző és Fodor András levelezése/Csűrös Miklós aláírása

Mi lesz avval a szerelemmel? :Válogatás Polcz Alaine és Ablonczy Anna leveleiből

FÉNYKÖR
Pomogáts Béla: Fél évszázad múltán 1956-ról

Jókai Anna: Krónikásének

HANGSZÓLÓ

Kodály-cédulák


Elek Szilvia: Csáth Géza újjászületett zenéi - Brenner József újonnan felfedezett zeneszerzői hagyatékáról

EMLÉKEZET
Elek Szilvia: Búcsú vendéglátómtól- Dér Zoltán (1928-2007)


Verrasztó Gábor: Horn Ákos (1971-2007)

SZÓVÁR

Balázs Géza /Az írásbeliség változásai :A nyelv egyetlen létforma – de több technológia

b. pap endre/ daedalus terve

Zsille Gábor/ Haiku

Varga Melinda/költők asztala

Kiss Anna/Csak a

ABLAK

Koncz Tamás /Szépséges kacatok: Kiss Anna / Az éden íze (Kortárs Kiadó, Budapest, 2006. ) című alkotás bemutatása

Dobás Kata/Időben, távolságban: Petőcz András: Idegenek (Harminc perccel a háború előtt). Palatinus Kiadó, Budapest, 2007.

KIKÖTŐ

Szakolczay Lajos / Fehér csönd: Serényi H. Zsigmond kiállítása a hajdúböszörményi Sillye Gábor Művelődési Központban

TÉKA

Balogh Tamás/Kosztolányi Dezső Ady-könyve

Lászlóffy Csaba/ Ki mennyire ismeri Dsidát?

Felszeghi Sára /„…Mert a szívnek teljességébőlszól a száj” :A betegség mint a szereplők és a társadalom jellemzésének eszközeJókai Mór műveiben

KÖNYVLELETEK

Vincze Ferenc / Erdélyi szász seregszemle : Telepes népesség – Erdélyi szász olvasókönyv (Válogatta, szerkesztette Hajdú Farkas-Zoltán. Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2006) című alkotás bemutatása.

Németh István Péter /Összekapaszkodott versfák: Konrad Sutarski: Kettős hazában / Na podwójnej ziemi. (Magyar Napló, Budapest, 2005 ) című alkotás bemutatása

ÉGALJ

Tapolca

PÉNZES SAROK

Fiókról fiókra / Az OTP Bank Pénzügytörténeti Gyűjteményéből

KÁVATÉKA

Szepes Erika /„Bár emelkednék a világ…” :Kapcsolódások két Petőfi-vershez